Alfatours kft Online utazási iroda +36 70 77 44 877
Az Oroszlánváros
Az emberiség által mára felfedezett és elérhető elsüllyedt városok közül kétség kívül kiemelkedik szépségében – és épségében – a Kína partjainál meghúzódó Oroszlánváros. Nem csak gyönyörű épületei, és hatalmas alapterülete miatt különleges ez a város, hanem azért is, mert ezúttal nem egy tengerpartra épült város természeti katasztrófa miatti halálát láthatjuk benne. A több mint 2000 évvel ezelőtt alapított városka története és vége ugyanis egészen másképp alakult.
A város ugyanis a kínai kormány egy hibás döntése miatt került víz alá, mikor is 1959-ben a kormány egy új vízierőművet építettet. Az Oroszlánvárost elöntötte a víz – bár korántsem úgy, ahogyan azt a tengerek szokták. A keletkezett tó felszínén ugyanis több szigetecske látható, és a tó maga sem olyan mély, csupán 30-40 méter. Mégis: éveken keresztül érintetlen maradt a hely, csak az utóbbi időben fedezték fel a búvárok.
Heracleion – Egyiptom
Egyiptom partjainál találtak rá erre a csodálatos ősi városkára, amely Alexandria partjaitól mintegy 3.5 kilométerre fekszik, 60 láb mélyen a víz fenekén. Sajnos ennél a városnál a tudósok még nem jutottak eredményre azt a kérdést illetően, hogy hogyan is kerülhetett a tenger fenekére ez a csodálatos – egyébként kutatások alapján bizonyítottan nagy város.
Egy azonban biztos: Heracleion, vagy más néven Thonis az egyik legszebben megőrzött város volt, amely víz alá került. Hihetetlen aprólékos tárgyakra, óriási szobrokra és épületmaradványokra is bukkantak a kutatók a víz alatt ezen a területen, így feltételezhetően a katasztrófa hirtelen következett be.
A hatalmas, robosztus szobrok vallási jellege miatt a várost ma már mint egykori vallási központként emlegetik, ahonnan rengeteg különlegesség maradt ránk.
Képek feltöltése hamarosan!
Ha Te is rajongsz a felfedezendő dolgokért, látogass el barlang túránkra, ahol szintén nagyon izgalmas, élményekkel teli napot tölthetsz el!
Buszos kirándulás
Adventi kirándulások
Téli kirándulások
Városlátogatás
Buszos kirándulás
Téli kirándulások
Fesztiválok
Városlátogatás
Téli kirándulások
Buszos kirándulás
Belföldi kirándulás
ÚJDONSÁG
Városlátogatás
Fesztiválok
Buszos kirándulás
Add meg e-mail címed, és értesítést küldünk friss híreinkről, újdonságainkról, valamint akciós ajánlatainkról!