Alfatours kft Online utazási iroda +36 70 77 44 877

Mostar - ikari hídugró verseny

Mostar,
Bosznia,
Öreg
híd

Mostar emblematikus, XVI.századi hídja, az Öreg-híd biztosítja a helyszínt egy 450 éve kialakult helyi hagyományhoz, a hídugráshoz. A helyiek szerint az ugrás során válik a fiúból igazi férfi.
Az 1557-1566 között épült híd túlélte a történelem viszontagságait egészen a délszláv háborúig, amikor is 1993-ban a bosnyákok ellen fellépő horvátok berobbantották a hidat  a Neretvába. A hidat 2004-re újra felépítették, amíg ez nem történt meg, addig a helyén kialakított ideiglenes gyaloghídról vetették magukat a mélybe a megszállottak.

Az egyíves híd legmagasabb pontja 27 m, mióta hivatalosan is újraindították a hídugró versenyeket, azóta innét ugranak a bátor résztvevők. A versenyt július végén rendezik, nagy tömegek indulnak rajta és szabadon választható, hogy fejjel vagy talppal szeretne érkezni a versenyző. A szabályok évszázadok óta változatlanok: először egy szál liliomot dobnak a vízbe a holtak emlékére, majd sorban következnek az ugrások. Ma már komolyan biztosítva várják a résztvevőket búvárokkal, gumicsónakkal. És ahogy az lenni szokott: a régi hagyomány ma már szponzorált turistalátványossággá alakult…

 

Kalandozz velünk, válassz széles utazási kínálatunkból!

 

kép forrása: mostar.5mp.eu

alfatours team

2020.03.03.

Alfatours

Kiemelt ajánlataink

Plitvicei Nemzeti Park egynapos kirándulás
2023.10 .07. - 2023.10 .07.
1 nap
22 990 Ft/fő
Buszos kirándulás

Buszos kirándulás

Őszi kirándulások

Őszi kirándulások

Ajánlat megtekintése
Látogatás a Fertődi kastélyban és séta Győrben
2023.10 .08. - 2023.10 .08.
1 nap
18 090 Ft/fő
Belföldi kirándulás

Belföldi kirándulás

Városlátogatás

Városlátogatás

Őszi kirándulások

Őszi kirándulások

Ajánlat megtekintése
Jeli Arborétum és libalakoma: Szent Márton nyomában
2023.11 .11. - 2023.11 .11.
1 nap
Akció:19 990 Ft/fő
Városlátogatás

Városlátogatás

Buszos kirándulás

Buszos kirándulás

Belföldi kirándulás

Belföldi kirándulás

Őszi kirándulások

Őszi kirándulások

Gasztro kirándulások

Gasztro kirándulások

Ajánlat megtekintése
Advent Prágában
2023.12 .15. - 2023.12 .17.
3 nap 2 éjszaka
65 900 Ft/fő
Téli kirándulások

Téli kirándulások

Adventi kirándulások

Adventi kirándulások

Városlátogatás

Városlátogatás

Többnapos kirándulások

Többnapos kirándulások

Buszos kirándulás

Buszos kirándulás

Ajánlat megtekintése

Iratkozz fel hírlevelünkre

Add meg e-mail címed, és értesítést küldünk friss híreinkről, újdonságainkról, valamint akciós ajánlatainkról!