Alfatours kft Online utazási iroda +36 70 77 44 877
Van szabad hely
Jeli Arborétum belépőjegy és szakvezetés 3.000 Ft/fő
|
A Jeli Arborétum nemcsak hazánk, de Európa egyik legkülönlegesebb arborétuma. Alapítója, gróf Ambrózy-Migazzi István, aki korábban a Nyitra melletti Malonyán létesített arborétumot, 1922-ben kezdte el a Jelihálás nevű birkalegelőn növénykülönlegességeinek telepítését. A rododendronok telepítésére különféle növények és fenyők ültetésével tette alkalmassá az arborétum földjét és klímáját. Hiszen a rododendronok a hűvös Himalája - Japán - Kaukázus tájairól származnak, csapadékot és szubalpin környezetet igényelnek. Ezt a csodás virágot a népnyelv havasszépének, hangarózsának vagy babérrózsának is nevezi. Itt élő példányaik különféle színűek (fehér, piros, kékes, izzó vörös, lila) és nagyságúak. Májusban és júniusban a kert pompázatos virágruhába öltözik, a több mint 300 féle rododendron színeivel valamint bódító illatával ámulatba ejti a látogatóit. |
Kőszegről azt tartják, hogy Magyarország egyik legszebb kisvárosa, melyben megismerkedhetünk az érintetlenül maradt középkori hangulattal. Károly Róbert királyunk idején kapta meg a városi címet.A város egyik nevezetessége a Jurisics-vár, ahol 1532-ben Jurisics Miklós várkapitány vezetésével feltartoztatták a török sereget, mely Bécs elfoglalására indult. Az ezt követő időszak volt a város számára a legvirágzóbb.1648-ban szabad királyi városi rangot kapott, ekkor Vas megyében egyetlennek számított, és még követeket is küldhetett az országgyűlésbe. Kereskedelme virágzó volt.Belvárosában hangulatos középkori házakkal találkozunk. |
|
|
Idegenvezetőnk segítségével megismerkedünk a város történetével és híres épületei között teszünk egy nagy sétát. Meglátogatjuk a vár területét, a Jurisics téren található nevezetességeket, mint például a Hősök Kapuját, a Városháza épületét, mely Magyarországon az egyedüli olyan épület, mely a 14. századtól megőrizte eredeti rendeltetését, vagy megismerkedünk a Sgrafittós ház jellegzetességeivel, melynek szintén hosszú időre visszanyúlva merülhetünk el történelmében. |
A várossal való megismerkedés után Szombathely felfedezésére indulunk tovább, mely város Szent Márton szülővárosa. Így kapcsolunk a Márton-napi libalakomához is. Szent Márton történetének megismerése közben elmerengünk a csodaszép tájban, majd egy kisebb sétával megismerkedünk a város nevezetesebb történelmi emlékeivel.Szent Márton szülővárosa, egykoron az egyik legjelentősebb kereskedelmi és hadi útvonalat foglalta magába, melyet Borostyánkő útnak neveztek. Egy kicsiny részlete napjainkban is megtekinthető. Idegenvezetőnkkel megtekintjük a Püspöki palotát, a Székesegyházat, a Fő teret.A Fő tér, korábban piactérnek adott helyet és évszázadokon keresztül a szombathelyi heti és országos vásároknak. Nem véletlen a város neve sem, hiszen szombatonként rendezték ezen vásárokat. |
|
|
Megismerkedünk a város egyik impozáns épületével a székesegyházzal.A szombathelyi Sarlós Boldogasszon-székesegyház, a szombathelyi egyházmegye főtemploma.A klasszicizáló későbarokk stílusú katedrális szegényes díszítését ellensúlyozza mérete: ez Magyarország egyik legnagyobb temploma 1791 és 1814 között épült.A székesegyház a város szívében, az egykori vár területén, a régi várpalota és a vártemplom helyén épült fel. Közvetlen szomszédságában fekszenek az egykori Savaria központjának, a helytartói palota és a Szent Quirinus bazilika romjai. A helyet Szombathely első püspöke, Szilv János választotta építésze, Hefele Menyhért javaslatára több változat végiggondolása után.Városnéző sétánk után a késő délutáni órákban elfogyasztjuk libalakománkat. |
A program változtatásának jogát fenntartjuk.
Buszos kirándulás
Őszi kirándulások
Belföldi kirándulás
Városlátogatás
Őszi kirándulások
Városlátogatás
Buszos kirándulás
Belföldi kirándulás
Őszi kirándulások
Gasztro kirándulások
Téli kirándulások
Adventi kirándulások
Városlátogatás
Többnapos kirándulások
Buszos kirándulás
Add meg e-mail címed, és értesítést küldünk friss híreinkről, újdonságainkról, valamint akciós ajánlatainkról!