Az ár tartalmazza
-utazás autóbusszal
-idegenvezetés
Indulás reggel 6.00 órakor a Budapestről, a Hősök teréről. Folyamatos utazás Horvátországig, útközben egy rövid megállással. Délelőtt érkezés Varasdra. A város egyik legnagyobb vonzereje impozánsan felújított vára, melyet a 14. században kezdtek építeni. Rendkívül fontos erődítménynek számított a törökök ellen. Az óvárosban, a váron kívül, hangulatos utcácskák, és paloták találhatóak. Az adventi időszakban Varasd is ünnepi díszbe öltözik, kis bódék várják az idelátogatókat. Programunk után
továbbutazunk a horvát fővárosba, Zágrábba. Alapítása egy magyar király, Szent László nevéhez kötődik, aki 1093-ban alapította meg itt a püspökséget. A horvát főváros két város egyben: az alsóvárosban széles sugárutakat, hatalmas tereket, és szecessziós épületeket találunk. A felsővárosnak pedig meghitt, középkori hangulata van. A kettőt sikló köti össze. Rövid sétát teszünk, melynek során megtekintjük a főbb nevezetességeket: Jelasics tér-Kőkapu-Mária Mennybemenetele Székesegyház-Szent Márk templom.
A városnézés után részvétel az adventi forgatagban, melynek több helyszíne is van a városban. A főtéren egy hatalmas adventi koszorút állítanak fel, ez a rendezvények központja. Itt és a környező utcákban szinte egymást érik a forralt bort árusító helyek és a színesebbnél-színesebb ajándék ötletek. Az Európa téren modern hangulatú vásár, mellette pedig korcsolyapálya várja az érdeklődőket. A zágrábi adventi vásár külső része a Zrinjevac parkban található. Szépen kivilágított fák, pavilonok, szökőkutak vannak itt. Ide is, és a fő térre is felállítanak egy élő zenei színpadot. Délután hazaindulás, érkezés a késő esti órákban Budapestre.
A nevezetességek látogatása a helyi előírások betartása szerint lehetséges.
Információk árakról, programköltségekről és biztosításról
Az ár nem tartalmazza:
-betegség-, baleset-, poggyászbiztosítás 700 Ft/fő/nap
-programok költségei
Belépőjyegek, fakultatív programok, várható költségek:
(Helyszínen fizetendők a megadott pénznemben, készpénzben. Bankkártyás fizetésre nincs lehetőség.)
Ennél az útnál nincsenek belépők.
A programok sorrendje az időjárás, a nyitva tartások és a foglalások függvényében változhat.
A programváltoztatás jogát fenntartjuk.
FONTOS TUDNIVALÓK FOGLALÁS ELŐTT
Az aktuális beutazási feltételekről kérjük foglalás és elutazás előtt is tájékozódjon a Konzuli Szolgálat honlapján:
https://konzuliszolgalat.kormany.hu/europa-utazasi-tanacsok
Felszállási lehetőségek:
Lásd a Felszállóhelyek fülön
Ülőhelyek:
Az autóbuszon fix ülőhelyet nem értékesítünk! Az autóbuszt a jelentkezések és a befizetések sorrendjében töltjük, az első soroktól kezdve hátrafelé. Az autóbusz első soraiban az idegenvezető és 2 gépkocsivezető esetén, a gépkocsivezető kap elhelyezést. Utas kéréseket a rendelkezésre álló szabad helyek függvényében igyekszünk teljesíteni. Autóbuszaink méretét a csoport létszámához igazítjuk, mely eredményezheti az ülőhelyek változását. Az ülőhelyek kiosztására vonatkozóan reklamációt nem áll módunkban elfogadni.
Baleset- betegség- poggyász biztosítás: 700 Ft/fő/nap
Társirodai szervezés