Idén negyedszer, igen, bizony negyedszerre nyertük el Európa legjobb karácsonyi várára díjat.
A verseny idén, 2023-ban november 30-tól december 7-ig tartott, melynél szavazatokat kellett leadni a European Best Destination utazási portálon keresztül online formában.
Az elismerést minden idők legtöbb szavazatával a Szent István téren rendezett Advent Bazilika nyerte el 68 029 kedveléssel (like-kal)!
Az Advent Bazilika 2019, 2021 és 2022 után immár negyedszer nyerte el az Európa legjobb karácsonyi vására címet, ez a bravúr korábban egyetlen vásárnak sem sikerült
Pedig a versenyen 20 európai város – Budapest mellett többek között London, Bécs, Brüsszel, Prága, Drezda, Madeira, Birmingham, Edinburgh és Poznan – ünnepi vására vett részt.
Kimagaslóan magas szavazatot annak is köszönhetjük, hogy magára az eseményre is rekordrészvétel volt megfigyelhető: túlszárnyalva a már 2022-ben is kimagasló érdeklődés mellett zajló versenyt – rekordrészvételt hozott a szavazás: 168 ország utazója 592 992 szavazatot adott le kedvencére, és több mint 335 ezer alkalommal osztotta meg szavazásának eredményét a közösségi oldalakon a verseny hét napja alatt.