Az ár tartalmazza:
-utazás autóbusszal
-idegenvezetés
Indulás reggel 7.00 órakor a Budapestről, a Hősök teréről. Folyamatos utazás Ausztriáig, útközben egy rövid megállással. Délelőtt érkezés a császári fürdővárosba, Badenbe. A híres fürdőváros Bécstől csupán 30 km távolságra fekszik, a jó borok, a termálvíz és a kultúra hazája. Sok park, kávézó, szórakozóhely valamint Európa legnagyobb casinoja is itt található. A római kori termálvíz meghatározza a város jellegét, bár Badent kár lenne pusztán fürdővárosként számon tartani, ugyanis a Biedermeier időszak alatt itt volt a császár nyári rezidenciája, amely sok művészt vonzott a városba, akik sokat segítettek a város kulturális életének fellendítésében. Baden másik érdekessége a Doblhoffpark, amely több mint 30.000 rózsatőnek otthona. A Rosarium területén 800 féle különböző rózsafajta található. A rózsák folyamatosan nyílnak júniustól októberig. Csodaszép, amikor ennyi rózsa virágba borul. Szemet és orrot gyönyörködtető program!
A nap további részét a Bécsi erdő egyik kiemelkedően fontos látnivalójával a Laxenburgi kastély és parkjának felkeresésével töltjük. A Laxenburgi Kastély az egyik legimpozánsabb Európában, Bécstől délre 15 km-re található. "Lachsendorf" település történelmi jelentősége a XIII. századba nyúlik vissza. III. Albrecht herceg már 1388-ban Laxenburgot községi rangra emelte, ebben az időben a császári család kedvelt tavaszi és nyári rezidenciája lett. Laxenburg szíve természetesen a Kastélypark, mely a XVIII.-XIX. századi kertépítő-művészet egyik legszebb példája. Sissi és Ferenc József itt töltötték a mézesheteiket, valamint itt született meg fiuk Rudolf főherceg. Sissi igazán kedvelte a kastélyparkot, ahová gyakran kilovagolt Schönbrunnból. A kastély berendezése páratlan gazdagságáról híres.
Délután hazaindulás, érkezés a késő esti órákban Budapestre.
A nevezetességek látogatása a helyi előírások betartása szerint lehetséges.
Az ár NEM tartalmazza:
-betegség-, baleset-, poggyászbiztosítás 700 Ft/fő/nap
-programok költségei
Belépőjegyek, fakultatív programok, várható költségek:
(Helyszínen fizetendők a megadott pénznemben, készpénzben. Bankkártyás fizetésre nincs lehetőség.)
Laxenburg kastély: | kb. 19 Euro/fő |
Az árak bizonyos esetekben nem csak a belépőjegyeket, hanem a járulékos költségeket is tartalmazzák (foglalási díj, helyi idegenvezető, szervezési költség). Azokban az esetekben, ahol a múzeum, nevezetesség vagy város kötelezően előírja a helyi idegenvezető alkalmazását, az külön, a belépőjeggyel együtt fizetendő a programokon való részvétel arányában.
A programok sorrendje az időjárás, a nyitva tartások és a foglalások függvényében változhat.
A programváltoztatás jogát fenntartjuk.
Felszállási lehetőségek LÁSD A FELSZÁLLÓHELYEK FÜLÖN
Autóbuszaink Budapestről a Hősök tere, OlofPalme sétány, Műjégpálya és Műcsarnok közötti területről indulnak. Amennyiben olyan utazást választanak, amely a Dunántúl felé haladva (M1, M7 autópályák) hagyja el Magyarországot, lehetőséget biztosítunk Budapesten belül a budai oldalon történő felszállásra, illetve hazaérkezéskor leszállásra. Honlapunkon minden utazásunk esetében jelöljük azokat a lehetőségeket, mikor budai felszállást választhatnak. Foglaláskor, kérjük, válasszák ki, hol szeretnének felszállni az autóbuszra:
- Budapest, Hősök tere, OlofPalme sétány, Műjégpálya és Műcsarnok közötti terület
- Budapest, Móricz Zsigmond körtér/Villányi út. Azokon az utazásokon, ahol az autóbusz a Hősök teréről nem a fent nevezett autóutakon/autópályákon hagyja el a várost (M3-as, 4-es út, M6-os), a budai felszállás nem lehetséges!
- Vidéki felszállási lehetőségekről, kérjük, érdeklődjenek! (Útjainknál jelöljük a fel- és leszállási helyeket, melyet foglaláskor jelezniük kell a megjegyzés rovatban!! Minden utazásunk esetében a rögzített lehetőségek közül választhatnak, mely az adott helyen, minden esetben útiránynak megfelelően történik.)
A felszállási helyek az indulást megelőző 7 napon belül már nem módosíthatóak!
Ülőhelyek:
Az autóbuszon fix ülőhelyet nem értékesítünk! Az autóbuszt a jelentkezések és a befizetések sorrendjében töltjük, az első soroktól kezdve hátrafelé. Az autóbusz első soraiban az idegenvezető és 2 gépkocsivezető esetén, a gépkocsivezető kap elhelyezést. Utas kéréseket a rendelkezésre álló szabad helyek függvényében igyekszünk teljesíteni. Autóbuszaink méretét a csoport létszámához igazítjuk, mely eredményezheti az ülőhelyek változását. Az ülőhelyek kiosztására vonatkozóan reklamációt nem áll módunkban elfogadni.
Társirodai szervezés
Képek: Vivaldi Travel